Minden az elfogadáson múlik. Mondhatnám úgy is, a szereteten, de az olyan közhelyesen elcsépeltnek tűnne, hogy innentől senki sem venne komolyan. Minap olvastam egy interjút (1) a világhírre törő basszussal, Bretz Gáborral, és szépen elültetett egy kis magot a fejemben, kötelességem átadni.
"Szerintem Don Giovanni teljesen őszinte ember, aki szeretné, hogy ahogyan ő létezik, úgy szeresse valaki. De senki nem úgy szereti, ezért kell a végén elbuknia. (...) A Kékszakállú is csak arra vágyik, hogy Judit, aki már hallott pletykákat róla, tudja, kiről van szó, szeresse olyannak, amilyen, úgy, hogy azok a bizonyos ajtók csukva maradjanak. De Judit nem bírja ki."
Merőben új nézőpont, nem igaz? Nem az a szemét szoknyapecér Don Giovanni, ugye? A komor Kékszakállú mondata is fülünkbe cseng: "Judit, szeress, sohse kérdezz!". Egy csapásra megértjük őket. Miért változnak meg a férfiak a párkapcsolatban? Mert mi változásra késztetjük őket, teljesen magunkhoz akarjuk csiszolni őket, hogy passzoljanak. Hogy passzoljanak úgy, ahogy még az elején, a rózsaszín ködben látni véltük. Nem engedünk a huszonegyből. Pedig a férfiak egyszerűek. Mondhatnám, "mint a faék", de ezt a szófordulatot csupa szívjósággal használom ez esetben. Könnyen megérthető a férfi, könnyen átélhető, mi mozgatja őket. Gondolkodásuk praktikus, problémamegoldó, egyenes, minél kevesebb lépéssel, minél józanabb eredmény elérése a cél. Őket is anya szülte, őket is apa fegyelmezte, őket is érték pofonok, kudarcok, ők is hibáztak, és játszottak, és kalandoztak, és éltek, és szerettek. Mindezek sajátos lenyomata adja személyiségüket, de gondolkodásuk minden esetben maszkulin: egyszerű. A szeretet pedig feltétel és kérdések nélkül elfogad. Vagy nem? Mert én ebben hiszek. Még ha olykor észre is veszem magamon, hogy feltételeket támasztok. Igen, a Kedvesem a hibáival együtt szeretem. Elfogadom. Nem akarom, hogy olyan legyen, mint én, csak legyen önmaga, élje meg azt, aki ő valójában, és ha ez a valaki passzol hozzám, akkor szerencsés vagyok, és párkapcsolatunk szilárd alapokon nyugodhat. Eszembe jut egy másik cikk ugyanazon lapból (2). Egy etológus legújabb könyvét (3) ajánlja az újságíró, melyben az állatok szociális és párzási szokásaiból merítve ad tanácsokat saját párválasztásunkra nézve, majd a következő elgondolkodtató, megszívlelendő következtetésre jut.
"Az emberek sokfélék, attól kezdve, hogy mit találunk vonzónak, addig, hogy mennyire vagyunk monogámok. És közben azt hisszük, hogy egy bizonyos rendszer szerint kellene mindannyiunknak működnie. (...) Milyen más lenne, ha így beszélgethetnénk: "Tudod, én nem vagyok annyira monogám. Hogy te igen? Úgy látszik, akkor nem illünk össze." De ez ritka, mint a fehér holló. (...) A legjobb az lenne, ha az emberek tudatossá tennék, számukra mi a legjobb. (...) Ez nem morális kérdés, hanem annak a kérdése, hogy egy-egy embernél mi működik. Viselkedhetünk úgy, mint egy mókus, akit csak a gyors szex érdekel, és agyő. És viselkedhetünk úgy is, mint egy albatrosz (híresek monogámiájukról, legtöbbje haláláig párjával marad, akivel igazi szövetségben él, sokszor közös nyelvet is kialakítanak maguknak - szerk.). A lényeg, hogy ne tegyünk úgy, mintha albatroszok lennénk, miközben valójában mókusok vagyunk."
Remek gondolat! Lehetünk sokfélék! Megengedhetjük magunknak, hogy felvállaljuk a másmilyenségünket - szándékosan nem "másságot" írok tekintettel arra, hogy napjainkban szinte kizárólag a homoszexuális irányultsággal azonosítják a szót - . Lehetünk mókusok, lehetünk albatroszok. Nem kell ahhoz megváltoznunk, jobban mondva megjátszanunk magunkat - mert csak ideig-óráig tagadhatjuk meg igaz valónkat - , hogy boldog párkapcsolatban élhessünk. Megtalálhatjuk a saját mókus ill. albatroszpárunkat. Nem kell beleragadnunk valami kényelmetlenbe, ami nem ránk lett szabva, mert ha már kényelmetlen, az azt jelzi, hogy valamit megnyirbál a személyiségünkből, valamit elutasít, ami mi vagyunk, és másmilyennek akar. Merjünk mások lenni. És megint egy aktualitással élnék, ez a két mondat tegnap éjjel hangzott el a 87. Oscar-díjátadón egy fiatal frissen díjazott forgatókönyvíró szájából, aki kamaszként másmilyensége miatt öngyilkos akart lenni, ám sikerült megerősödnie a mi szerencsénkre is, hisz az év egyik legjobb filmjével ajándékozott meg minket. (4)
A lényeg:
- Légy önmagad! Légy más! Merj különbözni!
- Fogadd el, hogy mások is így tesznek! Fogadd el mások különbözőségét!
- Feltételek nélkül szeress! Szabadon! Ahogy szeretnéd, hogy Téged is szeressenek!
----------------------------------------
(1) Mörk Leonóra: Bretz Gábor, Alfahím a színpadon, In. ELLE XV. évfolyam 3. szám, 2015. március, 52-57. p
(2) Horváth Cecília: Vad kapcsolatok, avagy mit tanulhatunk az állatoktól?, In. uo. 102-103. p
(3) Jennifer L. Verdolin: Wild Connection - What Animal Courtship and Mating Tell Us About Human Relationships, Prometheus Books, NY, USA, 2014
(4) Graham Moore a Kódjátszma forgatókönyvírója.
A kép forrása: The Academy of Motion Picture Arts & Sciences facebook oldala